Szerző: Dr. Kandikó Csanád

Großwaschon, (Deutsch)Barnig, Pulau, Weristuhl, Totwaschon, azaz Nagyvázsony, Barnag, Pula, Vöröstó és Tótvázsony. Öt település a Balaton-felvidékről, melyek neve mind a mai napig egybefonódott a németséggel – vagy pontatlanabbul, ahogy szinonimaként használni fogom a jelen cikkben – a svábsággal. A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából az említett öt, Vázsonyi-medence vonzáskörzetében elhelyezkedő település német gyökereire kívánok egy pillantást vetni.

A jelen cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült a Nagyvázsonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére.

1280px-kalvaria_kapolna_10728_szamu_muemlek.jpg

A vöröstói kálvária a mai napig népszerű turistalátványosság. A kálvária építése a német többségű és hagyományú vöröstói (Werstuhl) lakosok érdeme. (Forrás: Wikipédia)

Mekler, Hauck, Jáger, Timmer, Heilig – öt igen gyakori vezetéknév Nagyvázsonyban és környékén. Sok közös van bennük: mind német eredetűek, s mind évszázadok óta összefonódtak a Bakony déli lankáival.

Vázsonyban és környékén a németek nagyobb számban a 18. század elején jelentek meg. A török pusztítás következtében a korábbi, Árpád-korban kialakult településhálózat teljesen elpusztult. Ekkor halt ki teljesen Csepely, Billege, kicsivel korábban eltűnt Kabegyháza, szinte teljesen elnéptelenedett Vöröstó és Barnag, a zalai végeken pedig Tálod, Pula, (talán Imár), Vigánt és Petend esett az oszmán pusztítás áldozatául.

A török jelenlét a vidéken a 17. század végére szűnt meg teljesen, ekkor kezdhetett új életet a Balaton-felvidék és Déli-Bakony vidéke is. A Vázsonykő és környékének birtokát megszerző zichi és vázsonykői Zichy család tevékenyen hozzájárult a Vázsonyi-medence újbóli felvirágzásához. Eleinte magyar családok önállóan, szervezetlenül érkeztek a környékre, így épült például újra Vigánt és Petend is. A magyarság utánpótlása a környéken az ottomán pusztítás miatt meglehetősen nehéz volt, így az uraságoknak távolabbra kellett tekintenie. A délnémet vidékeken ekkoriban óriási népszaporulat volt, melyet a környékbeli települések már nem tudtak többet ellátni. Így jött tehát az ötlet, hogy a Balaton és Bakony közét elfoglaló Vázsonyi-medencében is délnémeteket kell letelepíteni.

pulai_utca.jpg

Pula főutcája a 20. század elején. A korábban valószínűleg tisztán magyarlakta Pula a török pusztítás következtében néptelenedett el, s az üres “pusztára” az Esterházy család telepíttetett német családokat a 18. század közepén (Forrás: Pula)

Az első telepesek 1715 környékén érkeztek a korabeli Vázsonykőre, majd az évtizedek során megjelentek a környékbeli településeken is. A „svábok” betelepítése több szempontból is előnyös volt a Zichy család számára: egyrészt földművelést magas szinten művelő munkaerőhöz jutott, másrészt a protestáns többségű (elsősorban evangélikus, lásd Vázsonyi Márton) környéket „rekatolizálták” a telepesek. Legutoljára egyébként az Esterházy család birtokába tartozó Pulán kezdődtek meg a telepítések a 18. század közepén. A betelepítésnek köszönhetően a 18. század végére a németség a Vázsonyi-medencében már nagy valószínűséggel többségben lehetett.

A német jelenlétet jól bizonyítják a nagyvázsonyi temető 19. századi barokk sírkövei, melyek jelentős részén a sírfelirat is német nyelvű. Fontos megjegyezni, hogy bár a németek kultúrájukat és szokásaikat magukkal hozták, s német nyelvüket még bő másfél évszázadig megtartották, mégis magyarnak tekintettek magukra.

140413174_229666425305666_5225661007990921912_n_1.jpg

A nagyvázsonyi temető barokk sírkövei, melyeknek sírfelirata többnyire német nyelven íródott. Ez is jól jelzi, hogy a 19. században német többségű volt Kinizsi mezővárosa

A németek magyarságtudatát jól példázza egy 19. század közepén játszódó történet is. Ekkoriban Nagyvázsony még német többségű volt, s a helyi svábok nem igen beszéltek még magyarul. Egy ilyen nyelvtudásbeli hiányosságból parázs vita alakulhatott ki egy magyar és egy német között, s a magyar fél nem átallott „lesvábozni” a másikat. Az ügy egészen a Vázsony mezőváros gyűlése elé került, ahol az egyik német anyanyelvű társa meglehetősen bajoros akcentussal az alábbi módon kelt ki „de hisz mi mind magyarok vagyunk!”, s ezzel le is zárta a „svábkérdés” vitáját.

A helyi németek – hasonlóan a környékbeli, vagy akárcsak a soproni németekhez – a magyar nemzet részének tekintették magukat. A hungarus-tudat kialakulása több dolognak köszönhető. Az első német telepesek még a nacionalizmus térhódítása előtt jelentek meg, így hagyományaikkal együtt nem hoztak erős nemzettudatot magukkal. Amikor a nemzeti hovatartozás kérdése felmerült, addigra a Vázsony környéki svábok már egy évszázada magyar földön tartózkodtak. Azon a magyar földön, amely megélhetést és szülőhazát adott nekik, amelyért hálásak is voltak. Ezen hála jól látszik az 1848-49-es szabadságharc eseményei során is, ahol Nagyvázsony és a környékbeli falvak németsége fiatalok tucatját küldte harcba. A leghíresebb eset talán a pulai „sváb” fiataloké, akik a zalai honvédekkel az első sorban harcoltak Buda visszavétele során. A pulaiak voltak egyébként azok is, akik az ún. Kossuth-kalap tiltása idején tiltakozásképpen csak azért is Kossuth-kalapot kezdtek el hordani – igen, egy svábtöbbségű falu állt így ki a magyar szuverenitás ügye mellett.

1690d0_f8ac2263d7af4abbad227d5983dd8244_mv2.jpg

A barnagi kálvária, amelyet a környező falvak is mintául használtak keresztútjaik létrehozásához. A németbarnagi lakosok a kálvária és templom megépítésével kívánták bizonyítani, hogy hosszú távon kívánnak a magyar földön maradni. (Kép forrása: Erre-Arra)

Bár nemzeti ellentétek nem voltak gyakoriak, a 20. század elejéig meglehetősen ritkák voltak a vegyes házasságok is. Ennek az oka nem pusztán a nemzetiségi, sokkal inkább a vallási elkülönülés volt: a katolikusok inkább katolikussal, a protestánsok ugyanígy, saját felekezetük tagjaival házasodtak elsősorban. Ez a fajta elkülönülés Barnagon tartott legtovább, itt a helyiek elbeszélése szerint a ’60-as évekig kellett várni az első vegyesházasságra.

A németség létszámának a csúcsát a 19. század közepére/végére érte el. Nagyvázsony azon kevés Veszprém vármegyei települések közé tartozott, amelyben a németség száma meghaladta az 1000 főt. Kinizsi városában 1880-ban 1142 német anyanyelvű élt, egy fővel lemaradva a magyarságtól, a lakosság 48%-át kitéve, mellyel a vármegye 4. legnagyobb sváb települése volt. Eközben Pula, Vöröstó és Barnag szinte teljesen német volt, míg Tótvázsonyban a németek számottevő többségben éltek.

schumacher-haz-1280x640_1.jpg

A nagyvázsonyi Schumacher-ház, mely utolsó – német származású – tulajdonosáról kapta a nevét. Ma néprajzi múzeumként működik és a Kinizsi-vár után a falu második legfontosabb látványossága. (Kép forrása: Nagyvázsony)

A század végén az óvoda és iskolák létrejöttével az asszimiláció felgyorsult, s Nagyvázsony a leggyorsabban magyarosodó települések egyike lett. 1880 után a századfordulóig 29%-ot esett a németség számaránya, 1910-ben pedig már csak 307 német anyanyelvűt találni Kinizsi ősi fészkében. Vázsonyhoz hasonlóan csökkent a német anyanyelvűek aránya a Vázsonyi-medencében is, ugyanakkor Pulán, Vöröstón és Német-Barnagon továbbra is többséget alkottak.

A német anyanyelvűek eltűnése több okra vezethető vissza. Fontos kiemelni a magyar iskolahálózatot, melyben a fiatal diákok mind folyékonyan megtanultak magyarul, s még erősebb magyar öntudatot kaptak. A környező települések és nagyobb városok is magyar többségűek voltak, így ezeken a helyeken is a magyar nyelvet kellett használniuk. A század közepére a mezőgazdaság szerepe is csökkent, s sok fiatal volt kénytelen az iparban elhelyezkedni, ahol a munkások jelentős része – Úrkút üzemeit kivéve – magyar anyanyelvű volt.

Bár a német nyelv jelentősége csökkent, a svábok továbbra is tartották hagyományaikat. Ezen tradícióknak kézzelfogható jelei a barnagi és vöröstói kálváriadombok is.

Egy, mind az öt falun átívelő hagyomány a pirgerség (Pulán pürgerség) intézménye is, mely nem volt más, mint a korabeli polgárőrség. A 19. század közepén, a szabadságharc bukása után a helyi közbiztonság megrendült, a zsandárok képtelenek voltak a rendfenntartásra, s ezen hiány pótlására volt szükséges a helyi rendvédelem megszervezésére. A puskával és karddal ellátott férfiakra nagyon fontos szerep hárult, nekik kellett megvédeniük a védtelen falusiakat az esetleges garázdálkodásoktól.

pirgerek_vazsony.png

Nem, nem csendőrök, hanem a nagyvázsonyi iparos pirgerek az 1930-as években (Forrás: Molnár László: Pirgerek, purgerek a Vázsonyi-medencében)

A riadóztatás meglehetősen egyszerű volt: ha valaki éjszaka lókötőbe/betyárba botlott, kifutott az utcára ahol fémedényekkel elkezdett zajt kelteni, melyre a környék kutyái ugattak, s a „kutya híradó” előhívta a pirgereket is. A pirgerek először a levegőbe lőttek, majd megpróbálták elfogni a tetten ért bűnözőt, akit a zsandárok megérkezéséig le is foghattak.

A pirgerség rendfenntartó szerepét egészen a csendőrség létrejöttéig tarthatta meg. Ezek után „protokoláris céllal” maradt fenn az intézmény: a pirgerek a vallási ünnepeken díszfelvonulást tartottak, énekeltek és díszlövést adtak le.

Nagyvázsonyban két pirger csapat is létrejött. Az egyik a többnyire német földművesekből álló, német nyelven működő csoport volt, a másikat nagyrészt magyar iparosok alkották, érdekes viszont, hogy mindkét csapat németül adta ki vezényszavait. A nagyvázsonyi pirgerek a két világháború között már lövészegyletként működtek – ők kapták ugyanis meg a világháború után leselejtezett puskákat.

A 20. században tovább csökkent a német anyanyelvűek aránya Nagyvázsonyban és környékén, 1941-ben Nagyvázsonyban csupán 65 német anyanyelvűt tartottak nyilván.

vorostoi_pirgerek_sulinet.jpg

Vöröstói pirgerek 1918-ban ((Forrás: Molnár László: Pirgerek, purgerek a Vázsonyi-medencében)

A háború után pedig megjelentek a fekete felhők is a Vázsony környéki svábok feje felett, a győztes hatalmak ugyanis a kollektív büntetés elvét alkalmazták Kelet- és Közép-Európa németségére, melynek következtében tízmilliós nagyságrendben hagyták el korábbi évszázados otthonaikat a németek, akiknek egy jelentékeny része áldozatul is esett az üldözésnek.

Veszprém vármegyét érzékenyen is érintették az 1945-48 között lezajló kitelepítések, melyek során a Bakony környéki németség 40%-át elüldözték otthonából. A kitelepítés elsősorban a vármegye északi részén élőket érintette, Nagyvázsony és környékének német származású lakosainak nagy része megmenekült.

Az egyik legérdekesebb példa Barnag esete. Bár a vegyesházasságok nem voltak jellemzőek a településre, a bajban a település magyar és német lakói nagyban számíthattak egymásra. A front átvonulásakor a Magyarbarnag település magyar lakói segítettek elrejteni Németbarnag falu német nyelvű tábláját, ezzel atrocitásoktól mentve meg szomszédaikat.

Amikor a falubeli előjáróságok fülébe került a hír, hogy az ikertelepülés lakóit ki akarják telepíteni, nem tétlenkedtek, Pestre indultak, hogy megvédjék szomszédjaikat. Pesten sikerült is jobb belátásra bírniuk a döntéshozókat a „barnagi ellenállók” történetével. A történet szerint a barnagiak aktívan akadályozták a német seregeket abban, hogy Budapest felmentésében közreműködjenek. Az ellenállás az alábbiakban azzal kezdődött, hogy a helyiek megneszelték, hogy a német hadseregnek ejtőernyős raktárja van a falu határában (valószínűleg Tótvázsony felé eső részen). A raktárban lévő ejtőernyők zsinórjai kiváló forrást adtak a barnagi asszonyoknak ruha és kesztyűkészítésre, így pár barnagi férfi el is ment, s zsákmányolt párat. A lopást a németek észrevették, s letartóztatták a lopásban részt vevőket, s Mauthausenbe deportálták őket, az ellenállók onnan végül épségben hazatértek.

A barnagi küldöttség meggyőző erején segíthetett az is, hogy köztük volt az egyik ellenálló, Sebők Imre is. Sebőköt egyébként nem sokkal később az oroszok vitték malenkij robotra, ahonnan szintén épségben tért haza. A helyiek elbeszélése szerint neki (is) köszönhető, hogy a barnagi németeket nem telepítették ki a világháborút követően.

dsc_8052_1.jpg

Savanyó Jóska falujában, Tótvázsonyban feléledt a pirgerség (Forrás: Tótvázsony)

A barnagiakhoz hasonlóan nagyrészt megúszta a kitelepítést Nagyvázsony, Vöröstó, Pula és Tótvázsony német származású lakossága is, hogy pontosan milyen körülmények játszottak ebben szerepet, az további kutatómunkát igényel.

A Vázsonyi-medencében a német telepesek leszármazottai a mai napig jelen vannak, s egyre többen fedezik fel német gyökereiket. Az ősi gyökerek megtalálásának egyik jó példája Tótvázsony, ahol a helyiek között újra él a pirger-tradíció, és jól mutatja a helyiek büszkeségét, hogy magyar identitásuk mellett egyre többen vállalják fel a népszámláláson is német gyökereiket is, a lelkük mélyén hozzátéve, hogy „hisz mi itt mind magyarok vagyunk”.