Vöröstó község Barnag felőli végétől mintegy 400 m-re, a közúttól délnek kb. 100 m-re található egy partfal szakadás, ami már évtizedek óta otthont nyújt változó számú, de általában 8-12 pár gyurgyalagnak, ennek a szépséges repülő drágakőnek.

Gyurgyalag leírása

A gyurgyalag Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 000 forint. A gyurgyalag, gyurgyóka, méhészmadár vagy piripió, (Merops apiaster) a madarak (Aves) osztályának szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe, ezen belül a gyurgyalagfélék (Meropidae) családjába tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben és 2013-ban „Az év madarává” választotta.

Előfordulása

A gyurgyalag költöző madár, a meleg éghajlatot részesíti előnyben. Megtalálható a Pireneusi-félszigettől az Urál hegységig, illetve Kis-Ázsiától Közép-Ázsián át Kasmírig. Általában Északnyugat-Afrikában költ, de előfordul Dél-Afrikában is. Európába májusban érkezik, augusztus végén, szeptember elején indul útnak Észak-Afrikába és Nyugat-Ázsiába. Természetes élőhelyei a nyílt területek, néhány elszórtan álló fával és bokrokkal. A meleg, napsütötte domboldalakat, a déli fekvésű homokbányákat, folyópartokat kedveli, folyók, tavak meredek oldalában fészkel.
Kárpát-medencei előfordulása
Magyarországon rendszeres fészkelő madár, május és szeptember hónapok közt tartózkodik itt. Állománynagysága 17 000-24 000 egyed.

Megjelenése

Átlagos testhossza 28 centiméter, szárnyának fesztávolsága 44-49 cm, tömege 44-65 gramm. Tarka madár, a nemek hasonlóak egymáshoz. Tollazata a napfényben ragyogó színeket szór: hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga. Szemsávja, torokszalagja fekete. Hosszú, fekete csőre hegyes és enyhén hajlított. Az öreg madarak középső faroktollai hosszúak. A fiatalok összességében véve halványabbak, hátuk és szárnyfedőjük zöldes, szürkésbarnától a piszkos homokszínig terjed.

Életmódja

Fotó: Pierre Dalous (az év képe 2012)
Rovarevő specialistaként többnyire kisebb-nagyobb szitakötőkkel, lepkékkel és sáskákkal táplálkozik. Ahogy a neve (merops ógörögül, apiaster latinul = méhevő, méhészmadár) is sejtetni engedi, darazsakat és méheket is fogyaszt. Némileg ellenálló a méhszúrásra, de kitépi a fullánkjukat és a méregmirigyüket, mielőtt lenyelné őket. A rovarokat röptében kapja el. Akár 250 méhet is elfogyaszthat egy nap alatt.

Egy spanyol kutatás szerint a táplálékának 69,4-82%-át a háziméhek teszik ki. Szerencsére ez kevéssé érinti a méhcsaládokat, mivel a kaptárak csak a dolgozók kevesebb, mint 1%-át veszítik el emiatt.

A gyurgyalagok és a méhészek között régóta konfliktus van e miatt, sok méhész kiirtaná őket, de távolról sem pusztítanak el annyi méhet, mint azt sokan gondolnák. Legfeljebb az esős napok jelenthetnek kivételt, vagy ha a kaptárakat a gyurgyalagtelep közvetlen közelében helyezik el, szinte felkínálva így a
méheket. Zavarásuk azonban a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. §-a alapján tilos, bármilyen beavatkozáshoz (állományának szabályozásához, riasztásához is) a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. 1954 óta védett, fokozottan védetté 1982-ben nyilvánították.

Társaságkedvelő madarak. Szívesen ülnek akár csoportosan is kiálló ágakon és villanydrótokon. Kiválóan repülnek, de a földön ügyetlenek. Télen akár 2500-10 500 km-t is megtesznek délre vonulva, mert táplálkozásukhoz csak ott találnak elegendő rovart. Csak nappal tudnak vonulni, de röptükben is tudnak táplálkozni.
Szívesen hallatják hangjukat. Repülés közben leggyakrabban a „prürr” vagy a „krük krük” hallható tőlük, különféle variációkban, riadó hangjuk a „pitt-pitt-pitt”.

Szaporodása

Udvarláskor a hím a nagyobb zsákmányt a tojónak adja, míg a kisebb darabokat saját maga fogyasztja el. A legtöbb hím monogám, de néha a bigámia is megjelenik. A meredek lösz- vagy homokfalakban telepesen fészkenek, a szomszédok egymáshoz közel telepednek le. A peremterületen előfordul, hogy egy-egy pár magányosan költ, de ebből vagy kialakul egy fészektelep, vagy eltűnnek a gyurgyalagok.

A partoldalba ássa 1,5-2 m hosszú alagútját, melynek végén található a költőüreg. Az alagút átmérője 5-6 cm, ami a kijáratnál 8-10 cm-re bővül. Az üreg 2-3 hét alatt készül el, sokszor egy vagy több másik, félbehagyott üreg után.
A költőüregek első ránézésre – főleg a gyakorlatlan szem számára – megkülönböztethetetlenek a szintén partfalakban előforduló parti fecskék (Riparia riparia) költőüregeitől. Ezek azonban kisebb átmérőjűek, és a gyurgyalagok üregeinek bejáratánál az üreg vonala alatt mindig van egy elnyúltan ovális kapaszkodó felület. Ezáltal a gyurgyalag költőüregei függőlegesen ellipszis alakúak. Helyenként e két faj közösen használja a költőhelyet. Vöröstón azonban nincsennek parti fecskék, így ezek megkülönböztetése nem okozhat gondot.
A költési idő májusban kezdődik, és júliusig tart. Ebből a kotlás 20-22 napot vesz igénybe. A szülők felváltva kotlanak, de a hím kevesebbet ül a tojásokon. A tojó általában 5-6 gömb alakú fehér tojást rak (22,5-29,5 mm hosszú, 17,6-23,6 mm széles), számuk erősen függ a táplálékkínálattól. Kikeléskor a fiókák csupaszok, bőrük rózsaszín, csőrük szürke, sárga peremmel. A szülők 20-30 napig etetik őket a fészekben, majd még egy darabig a kirepülés után is. A költés sikerét a vízparton veszélyeztethetik az áradások, máshol siklók, valamint a homok- és löszfalak leomlása, elhordása okozhat jelentős problémát, ezért állományait oltalmazni kell a káros hatásoktól

Vöröstói gyurgyalag költőtelep

A vöröstói telep magántulajdonú területen található. A tulajdonos nem bántja, sőt szereti a madarakat. A telep azonban jellegéből fakadóan időnként 3-4 évente, kisebb rekultiváció mindenképpen szükséges a biztonságos fészkelés érdekében. Ez abból áll, hogy a madarak visszaérkezése előtti időszakban a partfalat függőlegesre kell markológéppel, vagy kézi erővel, kapával faragni és a fal aljából el kell hordani az oda lehullott földet. Erre azért van szükség, hogy a csapadék víz ne jusson be a költő üregekbe, másrészt pedig a fészkeket kifosztani képes kisragadozók (nyestek, menyétek) ne tudjanak felmászni a partfalon.
Korábban előfordult, hogy helyi méhész az unokáival betömette a költőüregek bejáratát,
elpusztítva ezzel a fokozottan védett madarak és fiókáik jelentős részét. Szerencsére erre már jó tíz
éve nem volt példa, remélhetőleg később sem ismétlődik meg.

Dénes Péter