Szerző: Vorosto
Őstölgyes – fás legelő
Vöröstó egyik legkiemelkedőbb természeti, tájhasználattal kapcsolatos értéke a falu belterületétől délkeletre eső egykori fás legelő, helyben használt néven őstölgyes területe. A korábban legelőként hasznosított területen ma részben beerdősülve, cserjék és egyéb fák között találhatók meg a nagyméretű, idős csertölgy, molyhostölgy példányok. A fák egy része egészséges, több pusztulófélben lévő egyed, […]
Nevezetes személyek, tanítók
Vöröstó értékeihez hozzá tartoznak a település életében fontos személyek, az itt született, innen származó, itt alkotó emberek, illetve akik valamilyen tekintetben gazdagították a falu életét, munkájukkal öregbítették hírnevét. Az ilyen jellegű munkásságokat, életutakat, tevékenységeket értéktárunkban jegyezni kívánjuk. Molnár László egykori kántor-tanító munkássága, kutatásai, gyűjteménye Vöröstó egykori tanítói, plébánosai Dr. Gyöngyösi Lajos […]
Német eredetű hagyományok, szokások
Vöröstó németajkúakkal történő betelepítése az 1720-as években indult meg. A falut újjáépítő, átformáló új telepesek gazdag életvitelük révén egyedi szokásokat, hagyományokat hoztak, teremtettek és örökítettek tovább a következő nemzedékek számára. A településszerkezet, az épített örökség és a családok összetartása mellett fontos kiemelni a német eredetű hagyományokat, melyek továbbvitelére törekszik a […]
Épített örökség – lakóházak
Összeállította: Pető Piroska Vöröstó legfőbb értéke az a műemléki együttes, amely immár Műemléki Jelentőségű Területként jegyzett az országos műemléki nyilvántartásban. Korábban, az 1960-as évek elejétől regisztráltak műemlék épületeket a faluban, s az egyedi védelem után egységes, területi védelem is illeti a települést, ami ritkaságnak számít a környéken. Az egységes arculaton, […]
Kápolnák, keresztek
A vallással kapcsolatos egyedi tájértékek, a falu településképet gazdagító elemei, helytörténeti, művészeti, kultúrtörténeti értékei. Az anyagot összeállította: Pető Piroska Vöröstóra az 1720-as évektől kezdtek német családokat telepíteni. Az újonnan birtokba vett területen példásan építették fel jellegzetes házaikat, a keresztpajtákkal, s mindemellett nagy hangsúlyt fordítottak a vallásukhoz kapcsolódó táegyi, épített emlékek […]
Tavaszi zsibongás
MŰVÉSZETEK & REKREÁCIÓ – Tavaszi programok az Édenkert Portában 2023. Április – Május Április 21. Újholdas bio szappankészítő műhely – Kreatív fitoterápia Április 22-23. Szív a kezeinkben shiatsu tréning pároknak Május 7. Négy Évszak Brass tavaszi koncert : Anyák napi Erdő-séta koncert + meglepetéssel, és a Brass in the Five […]
Jóga a faluházban
Jóga mindenkinek – kezdő jóga a Vöröstói Faluházban. „A változás, amely után sóvárogsz, nincs messze tőled! Mert nincs rajtad kívül. Benned van!” Szepes Mária Ha közös gyakorlásra vágysz, hosszú ideje nem jógáztál, s most újra szeretnéd kezdeni az alapoktól, vagy még sosem próbáltad, és úgy érzed itt az ideje, hogy […]
Négy évszak Brass – fúvószenei koncert
A NÉGY ÉVSZAK BRASS sorozat, első tavaszi vidám komolyzenei koncertje Anyák napján Vöröstón az Édenkert Portáról kiindulva lesz hallható erdőn mezőn át. A Vöröstón már többször nagy sikerrel szereplő Brass in the Five rézfúvós ötös Méhes Csaba pantomim művésszel együtt egy különleges sétakoncerttel fogja meglepni az érdeklődőket. Helyszínei Vöröstót megkerülve […]